Adatok
Angle Constraint törlése
Coincidence Constraint - Forgató kar kis csapjának tengelye - Kar furat tengelye Megjegyzések Rejtsük el ismét a házat a „Hide/Show” segítségével. Ekkor látni fogjuk, hogy a forgató kar kis furatos részét kellene már csak hozzákényszereznünk a kar furatához. Azonban, ha itt most megadnánk egy „Coincidence” kényszert, akkor egy hibaüzenet fogadna, hogy a program nem tudja megcsinálni a műveletet, mivel túlkényszerezett lenne a rendszer. Az előbbiekben annyi hibát követtünk el, hogy a zárótestet a forgató karral összekötő kar esetében is összekényszereztük a síkokat az „Angle Constraint” felhasználásával. Emiatt nem engedné nekünk most a program, hogy a két elemet összekössük. Kényszert kétféleképpen tudunk törölni: az egyik módszer az, hogy a modelltérből a megfelelő kényszer ikonjára kattintunk, majd megnyomjuk a „Delete” gombot. A másik módszer, hogy - amint az ábrán is látható - a fából lenyitjuk a „Constraint” részt, és ott rákattintva az egyes kényszerekre ki tudjuk keresni, hogy mi az, ami nekünk nem kell, majd azt kijelölve, szintén a „Delete” lenyomása mellett tudjuk törölni a kényszer. Ha ez megvan, akkor rá tudjuk tenni a „Coincidence” kényszert, végül pedig ellenőrizzük le minden egyes darab esetében újra, hogy lekötöttünk-e minden szabadságfokát. |